9. fejezet

/ Joan szemszöge/


Majd a többiek szeme a gipszemen volt. Anyu és Charlie leültek. Én a hatalmas franciaablakon meredtem az erdőre. Anyu közben elküldte Edward-ot, hogy nézzen rá a húgomra is. Bár én tudtam, hogy nem lesz belőle semmi mert egymásnak esnek de mindegy!
Hamarosan Alice jött be.
- Alice te barom! - kiáltottam rá.
Mindenki rám nézett.
- Mi a bajod?
- Ez itt!
Mutattam a gyűrűt ujjaim között. Mindenki meredtem bámulta.
- Te totálisan meghülyültél vagy mi? Nem adhatod ezt nekem. Nem az enyém! Soha sem lesz az. Ez a te múltad és a jelened is..és persze a jövőd!
Oda mentem hozzá és a kezébe adtam.
- Hidd el...tudom miért adtam oda neked. De én nekem nem kell! Tessék...
Mondta és felhúzta a középső ujjamra. Le akartam venni de nem engedte.
Anyu csak nézte mit teszünk.
Ekkor vettem észre, hogy Charlie és Carlisle elvonultak és valamit nagyon beszélnek. Titkolnak előlünk vagy előlem valamit. Nem tudtam min. Ekkor Jasper állt fel és jött oda.
- Joan én...
- Fogd be és hagyjál! - mondtam mérgesen.
- De én csak meg akarom magyarázni.
- Ezt itt? - kérdeztem és felmutattam a gipszemet. - Nem kell. Jól tetem. Nem hiszem el, hogy ekkora bunkó vagy! Attól, hogy kemények mutatom magam nem kell úgy tenned mintha te is az lennél!
Legszívesebben elfutottam volna de nem tettem. Mérges voltam rá! Jó....bevallom oda vissza vagyok érte de nagyon bunkósság volt tőle amit tett.
- Ha olyan vagy amilyennek Alice mondott soha nem tetted volna meg!
- Én nem...
- Ezt ne itt beszéljétek meg! - mondta Esme.
- Jó! - mondtam flegmán neki majd kimentem és beültem a kocsiba.
Anyu és Charlie is jöttek és már mentünk is haza. Idegesen vágtattam be a házba és csaptam be magam mögött az ajtót és bezárkóztam. Idegesen járkáltam fel s alá mire valaki köveket dobált az ablakomra. Kinyitottam és Jasper volt az.
- Menj innen! - mondtam halkan.
- Addig nem míg meg nem beszéljük a dolgot!
Becsuktam az ablakom és felvettem az egyik pulcsim meg a papucsomat és levágtattam a nappaliba majd egyenesen ki becsapva magam után az ajtót.
Jasper előttem állt persze vagy  lépés vagy több is elválasztott minket.
- Tényleg nem ilyen vagyok! De mikor veled voltam...olyan más vagy! Persze csak jó értelemben.
Én nem mondtam semmit de szívem azt mondta bocsássak meg neki és öleljem meg. De nem teszem mert kicsit még mérges vagyok rá.
- Kicsim vacso.... - jött ki anyu. - Jaj elnézést! Hagylak titeket!
Bement és én csak a szememet forgattam ezen.
- Bocsi, hogy ilyet kérdezek de Charlie az apukád?
- Nem a nevelőm! Apám elhagyott minket.
- Sajnálom.
- Semmi!
Majd még beszélgettünk egy kicsit és teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Alice-nek teljesen igaza van. Jasper tényleg nagyon kedves és tiszta jó fej.
De már kezdtem fázni.
- Köszi.... - mondtam
Gyorsan egy puszit nyomtam arcára és éppen indultam volna befelé mikor visszarántott és ajkaimra tapadt. Nem tiltakoztam. engedtem neki. Karjaimat nyakát fontam össze kicsit nehézkesen. Az ő keze végig csípőmön volt. Mikor nyelveink összeértek mintha a 220 csapott volna belém. Halkan nyögtem bele csókba majd eltoltam magamtól és tisztára rákvörös lettem. Jasper adott még egy puszit aztán már el is ment.